Szőnyi István (1894-1960) híres magyar festő, graf

Az akkor még önálló városban, Újpesten született német származású római katolikus családba, legfiatalabb gyermekként. Családja 1898-ban magyarosította vezetéknevét Szőnyire. Apja, Richárd vasúti tisztviselőként dolgozott, míg anyja háztartásbeli volt. Két bátyja még gyermekkorukban meghalt, vele együtt csak négy nővére élte meg a felnőttkort.

Budapesten és Nagybányán tanult. Mesterei voltak: Ferenczy Károly és Réti István. Fiatalon megnősült, ám felesége hamar meghalt, 1916-ban született lányukat Anna nevű nővére nevelte fel. Már 1914-ben behívták katonának az első világháborúba, amit főhadnagyi rangban végigszolgált. Mivel szimpatizált a Magyarországi Tanácsköztársasággal, annak bukása után eltanácsolták a főiskoláról. 1920-ban rendezte első gyűjteményes kiállítását az Ernst Múzeumban. Korai képeinek plasztikus stílusa nagy hatással volt fiatal kortársaira,Aba-Novák Vilmosra, Patkó Károlyra, Korb Erzsébetre. Pályájának kezdetétől nagy tehetsége volt a rézkarcok készítéséhez, egyik leghíresebb a Behavazott falu c. 1927-ből. Főleg rézkarcai, de festményei is gyakran szerepeltek a Tamás Galéria kiállításain.

1923-ban Zebegénybe költözött, ezzel új korszak kezdődött festészetében. Képei egyre líraibb, harmonikusabb, idillibb hangúvá váltak. Fő témája a zebegényi táj és a paraszti élet mindennapi eseményei. 1924-ben újranősült, egy lányuk és egy fiuk született, Zsuzsa és Péter. Az 1930-as évek közepétől fő műveinek sorozatát többnyire temperával, világos, finom színekkel festette, az egyik legszebb aDunakanyar táját megelevenítő Szürke Duna című képe 1935-ből. Művészete a posztnagybányai stílust képviselte. 1941-ben munkássága elismeréséül átvehette a Corvin-koszorút. 20x40cm akvarel festménye. garanciás